Látogassa meg kiemelt partnereink honlapját!
 
 



 
 
 

Kedves Olvasónk!

Bármennyire nehéz körülmények között éljük életünket az utóbbi időben, az élet nem áll meg. A nehéz hónapok után is élni, dolgozni fogunk. Addig is érdemes tájékozódni szakmai hírekről, újdonságokról, akciókról! Erre jó lehetőség a novemberi Hírlevelünk, amelybe igyekeztünk minél több információt belesűríteni. Érdemes végig olvasni! Örömmel várjuk visszajelzéseiket és javaslataikat a tartalmával kapcsolatban!

Ha műszerbeszerzéssel, -javítással, -kalibrálással kapcsolatos problémájuk adódik, keressék Szerkesztőségünket a 359-1781 telefonszámon, vagy írjanak nekünk az rradnai@mta.mmsz.hu címre!  

 
 
 
 

Önnek ajánljuk (Termékújdonságok, akciók)

 
 
 
 

NL Akusztikus kamera

Helyszíni hibagáz elemzés (HGA)

EDT DirectION újdonságok

Sensortech-Pro Kft.

Econovis Kft. Lambda-Elan Kft.

Az akusztikus kamerával megjeleníthetők a emberi fül számára nem hallható, meghibásodásra utaló hangok. A 124 mikrofonból álló mátrix széles frekvenciatartományban képes a hangok vizualizálására. A mesterséges intelligenciát használó NL Cloud felhő alapú szoftverrel pedig az adatgyűjtés, elemzés és a dokumentáció leegyszerűsödik. A legfőbb felhasználási területek az elektromos részleges kisülések detektálása és a nyomás alatti rendszerek szivárgásainak lokalizálása. Tudjon meg többet…

Laboratóriumi pontosság gyorsan és egyszerűen.

Olajszigetelésű berendezések - transzformátorok, mérőváltók, megszakítók, Buchholz relék - hibagáz elemzése.

Megbízható helyszíni mérés és elemzés, akár 30 perc alatt Transport X2 hordozható készülékkel, eszközeinek biztonságos üzemeltetése érdekében.



Ezúttal az angol EDT DirectION cég több tekintetben is egyedülálló elektródjaira és elektro-analitikai készülékeire szeretnénk felhívni az olvasók és kedves partnereink figyelmét.

A cég méretéhez viszonyítva meglepően széles kínálatuk van laboratóriumi és ipari folyamat ellenőrző pH és redox potenciál (ORP) elektródokból, vezetőképesség mérőcellákból, szeparált és kombinált makro-, mini- és mikro-kapilláris ion-szelektív elektródokból és Ag/AgCl, illetve Hg/HgCl2 (kalomel) vonatkozási elektródokból is…

Részletek

Részletek

Részletek

Webináriumok

Újdonságok, szakmai hírek a szivattyútechnika területéről

Kábel- és nyomvonalkeresés

Anton Paar Hungary Kft.

Valasek Szivattyútechnika Kft. C+D Automatika Kft.

Az Anton Paar szakértői könnyen elérhetők az Ön számára, ha szervizre, támogatásra vagy képzésre van szüksége laboratóriumi berendezések és folyamatmérési rendszerek kapcsán.

Minden hónap utolsó hetében újabb, ingyenes webináriumokat szervezünk! Novemberi témáink: megoldásaink a petrolkémiában, reológiai vizsgálatok, sűrűségmérés és koncentáció meghatározás…
Tudjon meg többet!

A Valasek Szivattyútechnika Kft. Hírlevelében az aktuális céginformációk mellett - mint a cég közelgő költözése új telephelyre, újdonságokról, az Argal új, sűrített levegő hajtású műanyag ATEX kivitelű csőbúvár szivattyújáról, karbantartási és szerviz információkról, valamint a cég teljes termék választékáról olvashatunk.

Az angliai C.Scope mérőeszközök földbe fektetett kábelek precíz nyomvonal meghatározását teszik lehetővé. Többféle érzékelési mód áll rendelkezésünkre (teljesítmény, rádió, jeladós üzemmód, All Scan), akár különböző frekvenciákon is a pontos kábelkereséshez. Bizonyos típusoknál lehetőség van a nyomvonal keresésen túl a kábel mélységének meghatározására is. A módszer feszültség alatti és feszültségmentes kábeleken is alkalmazható. 

Részletek

Részletek

Részletek

Minden ami műszer és mérés

REG - Áramláskorlátozó Alacsony költség, optimális szabályozás

Testo professzionális hőkamerák karbantartási célokra

Műszeroldal Kft.

KOBOLD Unirota Kft. Testo (Magyarország) Kereskedelmi Kft.
Műszeres cég adatbázisok: forgalmazók. gyártók, fejlesztők. Műszerek és kiegészítő tartozékaik, vizsgáló-, kalibráló, javító szolgáltatások, tanúsítás, oktatás. Tudásbázis szakirodalmi gyűjteménnyel, hasznos adatokkal. Műszerpiac használt műszerek vétele, eladása. A REG áramláskorlátozónk nagy pontossággal állít be állandó áramlási ebességeket, függetlenül az ingadozó belépő nyomástól.
Lenyűgözően egyszerű, karbantartás nélküli elv, amely rugós lemezeken alapul, és nem igényel semmilyen kiegészítő energiát.


Karbantartási feladatainkat hőkamera használatával gyorssá, hatékonnyá tehetjük. A Testo hőkamerák professzionális mérési módot kínálnak. Lehetőség van akár teleobjektívvel való használatra is, amely a nagyobb távolságban lévő tárgyak vizsgálatánál jelent megoldást. Számos praktikus mérési funkció segíti a mérést, mint például: Panorámakép funkció, SiteRecognition mérési hely asszisztens, HDMI interfész, forgatható érintőkijelző illetve -markolat.
Most promóciós áron vásárolhatja meg a testo 890 hőkamerát!

Részletek

Részletek

Részletek
 
 
 
 
Hírek

> Még lehet regisztrálni a „Fiatal Vállalkozók Hete 2020” programjaira
A november 19–20-i programok témái: divat, űrkutatás, „így gyártunk mi” és „interjú üzletemberekkel”

> Digitális gyártási újdonságok a graphIT palettáján
A graphIT Kft. évek óta forgalmazza a Siemens digitális gyártási portfolióját, amelyben megtalálható a gyártási és logisztikai folyamat szimuláció, a robotok offline programozása és a termeléstervezés és ütemezés is. Emellett minden megoldáshoz szakterületi kiegészítéseket készített a graphIT annak érdekében, hogy a hazai gyártó cégek számára a megoldások gyorsabban bevezethetők legyenek. Részletek…

 

 
 
 
 

Szakkiállítás, konferencia, szimpózium

Szeretettel várjuk november 23-27. között a Labor- és Műszertechnika e-Xpo-n, a hazai laboratóriumi eszközök, berendezések, és műszertechnika legszélesebb kínálatát felvonultató online rendezvényen! A virtuális e-Xpo mögött példaértékű szakmai összefogás áll, és nem kevesebb, mint hét szakmai szervezet (MAE, MBKE, METT, MAGE, HUNKOR, MAROVISZ, OAK) együttműködésével valósul meg. Bízunk benne, hogy minden szakember, aki az analitika, élettudomány, biokémia, gyógyszeripar, diagnosztika, anyagvizsgálat és korrózióvédelem területén dolgozik, mindent megtalál a kiállítóink kínálatában, amire szüksége lehet munkája során. Regisztráljon díjmentesen most! Részletek…

 

Lapzártakor érkezett!
Electrosub, őszre halasztva
A koronavírus járvány által kialakult bizonytalanság miatt az Electrosub Konferencia és Kiállítás megrendezését az eredeti áprilisi időpontról 2021 őszére halasztják. Részletek…

 
 
 
 

Műszerjavítás

> Speciális, nagy értékű mérőműszerek sikerdíjas javítása
   A megoldásért kattintson IDE!
 
 
 
   
 
 
 
Oktatás

> Kutatók Éjszakája 2020. november 27-28 
Az idei Kutatók Éjszakáját a frissen bejelentett kormányrendeletnek megfelelve a virtuális térbe helyezik át. A szervezők gőzerővel dolgoznak azon, hogy a vírushelyzetnek eleget téve és a biztonsági előírásokat szem előtt tartva megvalósítsák a már 15. éve egyre népszerűbbé váló programsorozatot. Látogasson vissza a rendezvény honlapjára, hogy időben értesülhessen a 2020-as Kutatók Éjszakájának programjairól!
 
 
 
 
Bemutatkozás, tájékoztató
METRINWEST KFT. KALIBRÁLÓLABORATÓRIUM

   NAH által akkreditált TÖMEG-, ERŐ-, NYOMATÉK KALIBRÁLÁS
Részletek…

 
 
 
 

Hasznos tudnivalók

> A koronavírussal kapcsolatos hasznos ismeretek – tájékoztató, tanácsok, teendők

> Téli veszélyek - A fűtési eszközök biztonságos használatának szabályai

Tudományról egyszerűen - Ritz Ferenc rovata
Tudományos érdekességek közérthetően XII. évfolyam, 11.szám 

Szakirodalom 

Értékes szakkönyvek olcsón: Kiárusítás: minden könyv 50%
   Érdeklődjön telefonon vagy e-mail-ben 359-1781rradnai@mta.mmsz.hu

 
 
 
   
 
 
 

Radnai Rudolf főszerkesztő 
Tel: 359-1781
Email: rradnai@mta.mmsz.hu 

Szerkesztőségünk várja olvasóink hozzászólásait, megjegyzéseit, javaslatait a számok tartalmával kapcsolatban. Közérdekű észrevételeket szívesen közreadunk.
A Hírlevélben szereplő tartalomért a szerzők felelnek!

 
 
 
 

Ha hibásan jelenik meg a hírlevél, olvassa el internetes portálunkon!